Választási kisokos 2018

Egy pár fontos tudnivaló a választással kapcsolatosan:

 Áder János köztársasági elnök április 8-ra írta ki az országgyűlési választásokat. Az államfő a döntését tegnap hozta nyilvánosságra. 

1. Április 8-án, egyetlen fordulóban 199 képviselőt választhatnak meg az állampolgárok. Egyéni képviselő 106 körzetben van.


2. A jelöltet vagy listát állítani akaró pártok már tegnap jelentkezhettek a Nemzeti Választási Bizottságnál, azonban az aláírásgyűjtéshez szükséges íveket legkorábban a szavazást megelőző 48. napon kapják meg. Vagyis február 19-én hétfőn. 

3. A jelölteknek 2 hetük lesz arra, hogy 500 aláírást összegyűjtsenek. Egy ember több pártnak is jelölhet képviselőt.


4. Kampányolni a szavazást megelőző 50. naptól - vagyis február 17-étől - lehet. 


5. Egy párt kampányára a költségvetésből annak arányában ad támogatást az állam, hogy hány választókerületben tud jelöltet állítani. Ahhoz, hogy egyáltalán országos listája legyen, legalább 27 körzetben kell tudni összegyűjteni a szükséges számú aláírást, méghozzá úgy, hogy legalább 9 megyében és a fővárosban is érdekeltté váljon. 


6. Ha ezt teljesíti, akkor rögtön kap a jelölő szervezet 149 milliót a kampányára.

a,  Ha 54 jelöltet tud állítani, akkor 298 milliót kaphat

b, 80 egyéni jelölt után 447 millió forint kampánytámogatás jár.

c, A maximális összeget az a párt kapja, amely mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állít, ebben az esetben 597 millió jár a költségvetésből.

 d, Abban az esetben, ha a párt listája, vagy az egyéni jelölt nem éri e az 1 százalékot, a kampánytámogatást vissza kell fizetni.

 A tartozásért a párt vezetői felelősségre vonhatóak.

Politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé az országgyűlési választást megelőző kampányidőszakban, amely előzőleg megküldte a hirdetési árjegyzékét az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ). A kiadóknak erre - a választási eljárási törvény szerint - a választás kitűzését követően 5 munkanapjuk van.

A kiadóknak tehát január 18-ig kell bejelentéseiket megtenni az ÁSZ-hoz, amely elektronikus úton a valasztas@asz.hu címen, postai úton a 1364 Budapest 4. Pf. 54. címen, személyesen pedig hivatali időben a 1052 Budapest Apáczai Csere János utca 10. címen fogadja az árjegyzékeket.

Az országgyűlési választást megelőző kampányidőszak a választási eljárási törvény értelmében a voksolást megelőző 50. napon, azaz február 17-én kezdődik, és a szavazás napján, április 8-án este 7 óráig tart.


https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el