Újvidéken megjelent a Magyar Szó című napilap első száma.

1944. 12. 24

A Magyar Szó első száma még a második világháború alatt, 1944. december 24-én jelent meg Szabad Vajdaság címmel, amit 1945. szeptember 27-én Magyar Szó-ra változtattak. 

Beindításával az akkori Jugoszláv Kommunista Párt vezetősége, többek között az első számnak a katolikus karácsonyra való időzítésével is, azt kívánta szemléltetni, hogy a testvériség-egység politikáját valóra váltja.

Az első szám Josip Broz Tito üzenetét közvetítette:

 "A békülés baráti jobbját nyújtjuk minden becsületes polgárnak, aki kész arra, hogy velünk együtt felépítse összerombolt hazánkat."

Az alig néhány héttel korábban lezajlott magyarellenes kivégzési hullám nyomán ezt sokan kételkedve fogadták, pedig a lap élére a párt Agitprop szerve Kek Zsigmond egykori szabadkai református lelkipásztort állította.

Húszezer magyar áldozata is lehetett annak a vérengzésnek, amelyet 1944 és 1945 fordulóján hajtott végre Délvidéken a Tito-féle jugoszláv partizánhatalom. 

Emberi csontok ebek harmincadján

Az összeszedett embereket - közöttük olykor nőket és gyermekeket is  napokig, hetekig a város- és községházak pincéiben kínozták: üvegcserepekre fektették, szöges bakanccsal taposták őket, szöget szúrtak a körmük alá, szíjat hasítottak a hátukból, vagy sztálinkesztyűbe  a hasi hájon vágott sebekbe  dugták a sóval vagy csípős paprikával megszórt kezüket. 

Az egyházi személyeket sem kímélték: a katolikus papokat partizánnők provokálták.

Az összevert, megkínzott embereket, ha kibírták egyáltalán addig, kihajtották a közeli folyópartra, az erdőbe, a dögtemetőbe vagy a városi szemétdombra, és ott halomra lövöldözték őket. Akiket nem a folyó vitt el, azok testét a velük megásatott nem túl mély tömegsírba dobták, így előfordult, hogy végtagjaikkal, csontjaikkal később kóbor ebek jelentek meg a faluban.




https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el