Országos cigány párt?

A Közös Megoldás Magyarországért Mozgalom egy újabb nagy lépést tett a 2018-as Országgyűlési választásokon való indulás kapcsán számomra már nem mond újat. Gondolom, hogy közös listát és közös jelölteket állítanak, majd. Mennyire megalapozott ez az írásom? Nagyon! Akik rendszeresen olvasták, vagy olvassák az írásaimat azok tisztában vannak azzal, hogy amit leírok az nem hír, hanem tény.,

Magyarországon a cigány bűnözés hatalmas méreteket ölt. Egészen a 2000-es évek elejéig statisztikák bizonyították ennek a jelenségnek a létezését. Az elkövetkező időszakokban már nem készülnek erre vonatkozó adatok, mert a gyakori frissítésre nincs kapacitás. Az alapítók személyiségijogainak megsértését elkerülve (Ptk. 75.§ 1) inkább a táborra fókuszálnék. Mint ismeretes itt Miskolcon a 15 cigány telepet járva volt alkalmam találkozni olyanokkal, akik szinte kimerítették a Btk. összes paragrafusát. Ezeket az integrálódásra képtelen és állatias viselkedést tanúsítókat akarják, mint jelölteket indítani az önkormányzati választáson? 

Júniusban Lyukóvölgyben
Júniusban Lyukóvölgyben

 Körülbelül három hete jártam kint Lyukóban tájékozódás céljából azt hiszem nem kell ecsetelnem az ottani állapotokat.

Most csak Miskolcot hoznám fel, mert ebben a városban élek és, mert az egyeztetések itt folynak. Persze nem kell rájuk szavazni és nyilván nem is fogok, de a miskolci lakosság demográfiai összetételét nézve mostanság szinte már választ is kaptam arra, hogy miért egyre több a cigány a városban. 

A megyei települések képviselői
A megyei települések képviselői

Azt sem tartom kizártnak, hogy mindez csak a kampányösszeg megszerzésére irányul és zokszó nélkül kimerem jelenteni, hogy a 106 jelöltet pillanatok alatt felállítják, majd országos szinten. A kampányösszegre való utalás persze csak egy feltételezés részemről. Tovább gondolva a választásokat azért kíváncsi lennék arra, hogy egy - egy jeles napról hogyan is emlékeznének meg, mert aki alapszervezeti elnök, tag, illetve képviselő jelölt annak tisztában kell lennie a hazánk történelmével és nem utolsó sorban olyan beszédeket kell tartania, ami nem hagy kívánni valót maga mögött.

írta: Szarvas Valéria

https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el