Kisebbségi terror az iskolákban

Egy miskolci szakképző iskolában támadás történt az ott tanuló magyar diák ellen október 9-én délelőtt.

 Az iskola aulájában kötött bele cigány támadója, majd a szóváltás után a fiú sarkon fordult, hogy a dulakodást elkerülje. Időközben az órára becsengettek, így elindult a terem felé.

Ekkor a tőle idősebb cigány tanuló megszólította, és mikor az áldozat megfordult, a támadó teljes erőből arcon vágta, aminek következtében két helyen felszakadt a szája, illetve agyrázkódás kapott a ütést követő eséstől.

Rendőrségi intézkedés történt, és feljelentést tettek a 19 éves cigány tanuló ellen.

Az áldozat édesanyjával indult haza, de a buszon rosszul lett, ezért mentőt hívtak, akik kórházba szállították az addigra nagyon rossz állapotban lévő fiatalembert. A 24 órás megfigyelés mellett két üveg infúzióra is szükség volt állapota stabilizálásának érdekében. A rendőrség forró nyomon kezdte meg az ügy kivizsgálását.

Értesülve a történtekről felvettem a kapcsolatot a bántalmazott fiúval.

Neki mielőbbi felépülést kívánok!

Ami a fiúval történt, nem különleges eset. 

Sajnos egész Magyarországon hatalmas problémát jelent az iskolai erőszak, amelynek zömét cigány gyerekek követik el úgy, hogy a legtöbb felső intézményben az arányuk a 15%-ot sem éri el. Ez azt jelenti, hogy az iskolai bűncselekmények döntő többségét a kisebbség követi el.

Az antiszociális, beilleszkedni nem tudó cigány fiatalkorúak integrálása a magyar iskolákba rendkívül súlyos problémát jelent, mivel már ebben a korban is a terror eszközével élnek, és félelemben tartják a magyar diákokat. Mindennapos a lopás, a rablás, a zsarolás, a fizikai bántalmazás, sőt a kábítószerek terjesztése is.

Mielőbbi iskolai szegregációra lenne szükség, ámbár a liberális "szakértők" ezt az ötletet gondolatbűnözésnek tartják, mivel már a felvetés is "rasszista indíttatású".

Egyvalami viszont biztos: az integráció nem vált be!


https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el