Gyarapodó Magyarországért Alapítvány

A Jobbik pártalapítványának szerződéslistáján összeérnek a szélsőjobboldali párt politikusai, a holdudvar kevésbé visszafogott alakjai egyaránt. Elemző és  szélsőjobbos pártmunkások,  újságírók dolgoznak együtt a Jobbik által támogatott egyesületek, alapítványok vezetésében.

"Aki náci romantikára vágyik, aki pogromokra, vulgáris erőszakos politikára, annak nincs helye ebben a pártban. Az eltévesztette a házszámot. Az nem a Jobbikot, az mást képvisel" - mondta Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a párt kongresszusán a szélsőséges párt "cukiságkampányának" megkoronázásaként egy nagy lélegzetű beszédében.

Vona szavainak hitelességét azonban kétségbe vonják azok az összegek, amiket a Jobbik pártalapítványa az évente neki járó 220-260 millió forintos állami támogatásból az elmúlt öt év során cukinak nehezen nevezhető köröknek juttatott. 

Azt, hogy a táblázat nem teljes, a Jobbiknak, helyesebben a Jobbikot támogató Gyarapodó Magyarországért Alapítványnak köszönhető  Szabó Gábornak, aki az alapítótag.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom által alapított Jobbik Magyarországért Alapítvány egy missziót teljesít. Egy olyan missziót, melynek célja hazánk sorsának jobbra fordítása, a magyarság nemzeti büszkeségének felélesztése és egy olyan új nemzedék felnövekvésének elősegítése, akik számára a hazaszeretet alapvető, megkérdőjelezhetetlen érték. Alapítványunk mindezt a küldetését - lehetőségeit maximálisan kihasználva-, két fő tevékenységi formán keresztül igyekszik megvalósítani.

Alapítványunk egyik kiemelt céljának tekinti az olyan kezdeményezések támogatását, melyek a Kárpát-medence magyar lakosságának nemzettudatát erősítik, céltudatos, tettrekész és a közösség érdekeit szem előtt tartó emberek nevelését segítik.

A rendszerváltás előtti több mint negyven év olyan szinten rombolta le a magyarság önérzetét, nemzeti büszkeségét és relativizálta az ezeréves történelmi hagyományainkból és a kétezer éves kereszténységből eredő értékeket, hogy szükséges minden olyan kezdeményezés felkarolása, mely ennek helyreállításában segítséget nyújthat. Tapasztaljuk, hogy egyre több és több honfitársunk ismeri fel, hogy a biztos gyökereket jelentő értékek nélkül elveszett ebben az önző, globalizálódó világban és ők tevőleges részesei akarnak lenni ennek megváltoztatásának. Épp ezért az általuk megálmodott tevékenységek, rendezvények, megemlékezések megvalósításában kíván Alapítványunk segítséget nyújtani, partner lenni..

Az Alapítvány másik kiemelt célja azon emberek támogatása, akik már tanúbizonyságot tettek céltudatosságukról, nemzeti elkötelezettségükről. Tudjuk, hogy sokan a megfelelő támogatás hiányában nem tudják kiteljesíteni a bennük rejlő tudást, elszántságot és a hazájukért való tenni akarást. Pályázatokkal, ösztöndíjakkal nekik akarunk megadni minden tőlünk telhető segítséget, hogy a bennük rejlő erő az általunk is fontosnak tartott célok érdekében hasznosulni tudjon, és általuk olyan emberekkel, köztük tehetséges fiatalokkal gyarapodjon ez a nemzet, akik akár országunk leendő közszereplői, vezetői lehetnek.

Mindezekből nyilvánvaló, hogy Alapítványunk munkásságát egy szolgálatnak tekinti, mely szolgálat végzése közben egyetlen cél lebeghet csak szemünk előtt, hogy miként tudunk hazánknak és a magyarságnak a lehető legtöbbet segíteni. Ennek szellemében végezzük munkánkat, amely - bízunk benne-, hogy minden hazaszerető embert megelégedéssel tölt majd el.

Szabó Gábor
A Jobbik Magyarországért Alapítvány
kuratóriumának elnöke


Nézzük, hogyan is kapott támogatást 2011 óta az alapítvány és milyen összeggel gazdálkodhatott:

2011

2012

2013

2014

2015

2016

Azt hiszem, hogy nem is kérdéses, hogy ennek fényében miért is alakulnak mozgalmak és pártok hiszen búsásan meglehet élni belőle, és semmi más nem kell hozzá, mint egy két hangzatos szónoklás .

Nagy biznisz van benne ez tisztán látszik, de van annyi millió, ami miatt megérné feladni az elvet , a tiszteletet és a bajtársakat?  Kockáztatni olyan szervezeteket, akikre felnéznek az emberek, és nem utolsó sorban kitenni magukat a megvetésnek, mert pár haszonleső és pénzéhes ember felbukkanva a semmiből üzletet lát a politikában? 

Ezen kellene elgondolkozni azoknak, akiket a befolyásoltság alatt próbálnak meggyőzni ennek a politikai öngyilkosságnak a hasznosságáról. 




https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el