Érpatak választ

Az igencsak érdekes kimenetelű  Polgármester választás március 25-én lesz! Mint ismeretes az érpataki testületet feloszlatták.

Orosz Mihály Zoltán nem indul önkormányzati-képviselőnek csak a polgármesteri székért száll újra ringbe.

Előzmény:

2017 szeptemberében keringett olyan mende- monda, hogy három hónapja nem kaptak fizetést az érpataki közalkalmazottak, közmunkások, mert a település számláját zárolta a kormányhivatal. Ez most vagy igaz vagy nem esetleg valami sátáni fideszes ármánykodás van a háttérben?

Mindennek a bizonyítására egy fehér koporsót helyezett ki az aulában, rajta mécsesekkel, virágokkal, a település nevével, és négy ellenzéki képviselő fotójával. Hiszen ezek a sátáni képviselők ásták  meg Érpatak sírját, mert a településnek két éve miattuk nincs elfogadott zárszámadása, a település finanszírozása leállt, nem utalt pénzt az államkincstár.

Démoni erők munkálkodnak tehát Érpatakon hiába a zarándoklat Máriapócsra a rontás a településen maradt.

A polgármester nem hajlandó elárulni, mire költöttek el 47 millió forintot "egyebek" címszó alatt, s az is kérdés, miért nem tud elszámolni az Érpatakért Nonprofit Kft. az önkormányzattól 2012-ben kölcsönkapott pénzekkel. Talán csak nem ördögűzésre ment el ez az összeg?

A falut lassan tönkretevő folyamat évek óta húzódik. Miután a többségben lévő ellenzéki képviselők nem fogadták el a 2015-ös zárszámadást, Orosz Mihály Zoltán kezdeményezte a testület feloszlatását, abban bízva, hogy őt újraválasztják.

 Csakhogy a képviselők több alkalommal visszapattintották a labdát, és nem voltak hajlandók megszavazni az önfeloszlatást, pedig ennek érdekében a polgármester még a közunkásokat is bevetette: egy viharos testületi ülésen síró cigány asszonyok követelték a képviselőktől az önkormányzat feloszlatását, arra hivatkozva, hogy másképp nem kapják meg a segélyt, a kormányhivatal ugyanis érvényes zárszámadás nélkül zárolja a település számláját.

Végül az egyik ellenzéki képviselő elfáradt az idegi harcban, s "átszavazott" így a testület 2016-ban feloszlatta önmagát. 

Új választásokat azonban mégsem írtak ki, mert a kormányhivatal szerint törvénysértő módon szavaztak a testület feloszlatásáról, így az nem emelkedett jogerőre. 

2017 májusban pedig a törvénysértés miatt zárolták falu számláját, így a közalkalmazottak és közmunkások immár nem kaptak fizetést.

Persze aggodalomra semmi ok ha nem sikerül a márciusi választás hiszen ott van  Rend és Igazságosság párja, ami bár kicsiny támogatottsággal bír, de ha más nem a Guadalupei Szűzanya biztosan rátekint és megóvja minden veszedelemtől.

Érpatak Tisztelt Lakói!

 A megváltó Krisztus és a mindenható és igazságos Istentől megáldott polgármesteri választást kívánok.

https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el