A Hit Gyülekezete

Avagy a  bővelkedés teológiája

A Hit Gyülekezete:

A tömeg többnyire beteg és elszegényedett reményvesztett emberekből áll, akik hisznek abban a csodában, amit a gyülekezetben ígérnek nekik. De nézzük csak meg, hogy hogyan zajlik is le egy ilyen ceremónia.

A csodák előtt pénzgyűjtés folyik. Minden istentisztelet egy pontosan megtervezett koreográfia szerint zajlik. Isten megsúgta a pásztornak, hogy a közönség soraiban itt, meg ott meggyógyult valaki tumorból, ebből, abból. Majd az állítólag meggyógyultak vagy gyógyulni vágyók a színpadra tódulnak. Azokat, akiknek szemmel látható betegsége van, elhajtják.

A placebo hatás és az önámítás igenis nagyon jól működik bizonyos betegségek esetében. Meggyógyul a rákból, aki sosem volt rákos és a szívbeteg, akinek sosem volt szívproblémája.

És ott az érme másik oldala.

Mi van azoknak a hívőknek a sokaságával, akik keresztényként válnak beteggé és halnak meg betegségekben?

És mi van az olyan szép bizonyságokkal, ha valaki magas vérnyomással küzd, imádkoznak érte, majd elhitetik vele és ő elhiszi, hogy meggyógyult. Az illető nem szedi tovább a vérnyomáscsökkentőjét. Pár hónap múlva egy agyvérzésben meghal. Persze az ilyesfajta bizonyságok nem kerülnek a nyilvánosság elé.

A világon pillanatonként emberek ezrei halnak éhen, vagy halnak meg szörnyű betegségekben, de neki az a fontos, hogy anyagi forráshoz jussanak. 

A büntetésük pedig elmarad pedig lenne rá paragrafus a BTK-ban. Ehhez képest azt látjuk, hogy ezek a hit gyógyítók élnek, mint hal a vízben és brutális vagyonokat halmoznak fel, amihez a kormány nem kevés hozzájárulással asszisztál.

Több mint 750 milliót kapott a Hit Gyülekezete a kormánytól

 A Fidesz és a Hit Gyülekezete közötti politikai háttéralku van. Persze tagadják,de hogy jött ez a nagy fordulat mindkét részről? Ráadásul a katolikus egyház és politikai tagozata, a KDNP ellenséges a hitgyülivel szemben, és a Fidesz ennek ellenére beemelte őket az elit körbe! Biztos vagyok benne, hogy nem felebaráti szeretetből.

.Németh Sándor : "Örömmel látom, hogy a Fidesz számára is nagyon fontos a vallásszabadság érvényesülése." 

Megállapíthatjuk, hogy a Hit Gyülekezete számára is csak addig volt fontos a vallásszabadság, amíg az érdekük volt. Most, hogy bekerültek az elit körbe, már nem látják az óriási különbséget a vallásszabadság és aközött ami felé jelenleg tart ez az ország.

A Hit Gyülekezete nem szegény ember! Talán néha jótékonykodik az adományokból (nem vitatom), de a hívek által összeadakozott pénzből igen jól élnek a "szolgáló" testvérek és maga Németh Sándor! Szóval a hitgyülis adományokból sok nem a szegények segítésére, hanem a vezetők életszínvonalának növelésére megy el. 

Erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető gyakorlat inkább magyarázza a gyülekezet anyagi bővelkedését, mintsem Isten áldását.

 Érdemes utánaszámolgatni, ha csak az aktív taglétszámot vesszük és azt, hogy ebből kb. mennyi pénz folyhat be havonta a tized révén (és akkor az egyéb, soron kívüli adakozásokról, az 1%-ról, illetve a költségvetési támogatásról még nem beszéltünk), akkor milyen irdatlan vagyont halmozhat fel a gyülekezet adómentesen, ellenőrizetlenül! Tehát bőven van miből csarnokokat, iskolákat építeni, fenntartani. 

A Hit Gyülekezetét betiltani kellene és nem támogatni.


https://valeria198.webnode.hu/ 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el